Az elhízás: mi is az...
Az elhízás az egyik legelterjedtebb krónikus betegség, mely rendszeres orvosi ellátást és megelőzést igényel. Tágan értelmezve a testben túlzottan felhalmozódott zsírt értjük alatta.1 Az Európai Gyógyszerügynökség az elhízást krónikus klinikai állapotként tartja számon, mely általában hosszú távú terápiát, valamint a fogyás fenntartását követeli meg.1
Számos genetikai, fiziológiai és viselkedésbeli tényező játszik szerepet az elhízás etiológiájában. Mint ismeretes, a diéta és a testmozgás fontos szerepet játszik az elhízás és a hozzá köthető betegségek (magas vérnyomás, szívbetegség, illetve cukorbetegség) kezelésében és megelőzésében.1 Egyéni szinten az elhízás a testzsír – konkrétan a zsírszövet – mennyiségét jelenti.2
A zsírszövet testen belüli területi megoszlása fontos szerepet játszik annak megértésében, hogy az elhízás hogyan függ össze a hozzá köthető társbetegségekkel. A test központi vagy hasi részén található zsírfölösleg gyakran összefügg az elhalálozás és a megbetegedések fokozott kockázatával.3
A táplálkozás és az anyagcsere egyik alapelve, hogy a testtömeg változása összefügg az elfogyasztott táplálék energiatartalma és a test által az élethez és a fizikai munkavégzéshez felhasznált energia közötti egyensúly hiányával. A stabil testtömeg fenntartásához az energiabevitelnek idővel ki kell egyenlítődnie az energiafelhasználással.
Minél több ismeret áll rendelkezésre az elhízás etiológiájával kapcsolatban, annál többet tehetünk ellene.
A súlyfölösleg és a túlsúly a hosszú távon kialakuló energia-egyensúlyhiány eredménye. Az energia-egyensúlyhiány minden egyén esetében számos tényező kombinációjának eredménye. Az egyéni viselkedés, a környezeti tényezők, illetve a genetika mind hozzájárulnak az elhízás elterjedésének komplexitásához. Tudományos körökben jelentős erőfeszítések zajlanak ezen területek mindegyikén, azonban kevés törekvés van az egyes területek közötti átjárást illetően!4
Hivatkozások
1. European Medicines Agency (EMA). http://www.ema.europa.eu/docs/en_GB/document_library/Scientific_guideline/2009/09/WC500003264.pdf. Accessed 10 August 2016.
2. Herrera BM et al. Maturitas. 2011;69:41-49.
3. Wajchenberg BL. Endocr Rev. 2000;21:697-738.
4. Mitchell NS et al. Psychiatr Clin North Am. 2011;34:717-732